Strófa Trió hívatalos honlapja |
| A Strófa trió története |
| Magunkról - Történet |
|
A Strófa Trió 2006 áprilisában alakult, a magyar és a világirodalom verseiből állítja össze zenés műsorát. A Trió az elmúlt években számos hazai fellépésen és fesztiválon vett részt, illetve egy alkalommal egyik produkcióját a kanadai magyar közösség Torontóba hívta meg. Programjukban a klasszikus és a kortárs irodalom versei egyaránt megtaláhatók, így meghallgathatók pl. Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula, Weöres Sándor, Birtalan Ferenc, Karácsondi Imre, N.Horváth Péter énekelt versei. Előadásmódjukra az akusztikus zenei megszólalás, a vokális éneklés jellemző. Így műsoraikat elsősorban kisebb klubok, rendezvények, könyvtárak részére készítik, de ha szükséges azok a technika segítségével nagyobb rendezvényeken, illetve szabadtéren is jól megszólalnak. A Trió tagjai: Dara Vilmos (korábban Szélrózsa Együttes, Székely Műhely Zenekar, jelenleg a Trió mellett Tonett Zenekar), Silling Tibor (korábban Szélrózsa Együttes, Sólyom-Silling duó) és Tábi Tamás (korábban Bárka Együttes, Székely Műhely Zenekar). Mindhárman közel harminc éve aktív szereplői a zenés irodalmi műfajnak. Játékuk során megszólaló hangszerek a teljesség igénye nélkül: akusztikus gitárok, koboz, buzuki, hegedű, furulyák, khena, kalimba, esőfa, udu, bongó, konga, darbuka. A zenekar tagjai: |
| Utolsó frissítés: 2009 július 04. (szombat) 22:03 |